Eltelt két év és szerda délután ismét szülői értekezleten ültem...Bendu ovis szülőijén. Annyira vegyes érzések kavarogtak bennem. Amikor Marciéra mentem, hatalmas várakozással néztem elébe, most viszont legszívesebben megállítanám az időt. Elvégre van egy okos nagy fiam, akit még nem rontott el az iskola, van egy bohókás szétszórt három évesem, akit még az ovi nem rontott el, és van egy ártatlan majdnem két hónaposom, akit a bátyjai nem rontottak el. :-) Viszont az élet rendje nem ez, és szépen elsétáltam a szülőire. Persze örültem, hogy felvették, ugyan oda fog járni, ahova Marci, csak a legnagyobb bánatomra nem abba a csoportba. Mi tagadás Marci az egyik legszuperebb óvónéniket kapta.
A szülőin legnagyobb meglepetésemre csak az egyik óvónéni volt jelen, a másik már nyaralt... . Az érzéseimet nem írnám ide le, mert ez egy nyilvános blog, bárki olvashatja és az első benyomások simán megváltozhatnak még az év folyamán. Aminek nagyon örültem és Bendusom is, hogy neki is falevél lett a jele...számára ez jelenti azt, hogy olyan nagy lett, mint Marci. Így a halacska augusztus 31-vel elúszik... kilépünk a biztonságot nyújtó bölcsi öleléséből és rálépünk (persze kissé túlozva) a felnőtté válásunk rögös útjára. Már most sír a lelkem...
A még bölcsis naffiú:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése